Rendelőnk telefonszáma:

+36 20 486 7959

Amennyiben a szám foglalt kérjük hívja a központi recepciónkat az alábbi elérhetőségen

+36 1 700 3930

Gyermekfogászat

 
A gyermekfogászat a gyermekek fog- és szájbetegségeinek, illetve azoknak a megelőzésével foglalkozó tudomány.
Sokan nem is tudják, de a gyermekfogászat jelentősége sokkal nagyobb, mint azt elsőre gondolnánk, hiszen a gyermekfogászati kezelések a gyermek egész életére meghatározzák a dentális egészséghez, fogászati kezelésekhez való viszonyát.
 
 

A tejfogak fontosságáról

Az emberi szervezetben két rend fogazat fejlődik ki.
 
Az első rend, az úgynevezett tejfogazat (időleges fogak, dentes decidui), a születés után hat hónappal kezd megjelenni, a maradó fogak (dentes permanentes) pedig a hatodik életév után.
A fogazat fejlődése az embrionális élet 7. hetében kezdődik meg, amikor is a jövendőbeli kisbaba szervezete fogakat "épít".
Az egészséges fogak "kialakítása" érdekében a kisbabának kalcium, foszfor és más ásványi anyagok, valamint vitaminok kombinációjára van szüksége.
A tejfogak kinövése a 6. és 24. hónap között történik, de részben már a születés előtt kialakul mind a húsz tejfog.
 
A tejfogak fontos szerepet töltenek be a megfelelő harapásban és rágásban, a beszédhangok helyes képzésének kialakulásában.
Ezen kívül helyfenntartó szerepük van a maradó fogak számára.
 
Maradó fogazatról csak az utolsó tejfog kihullása után beszélünk, s a fogsorban elfoglalt helyük sorrendjében jelennek meg.
 

A kisgyermekek fogászati prevenciójáról

A fogászati ellátásban hatalmas szerep jut a fogászati problémák megelőzésnek, azaz a prevenciónak.
A preventív fogászat célja a szájüreg és a fogazat betegségeinek megelőzése, valamint kifejlődésük meggátlása. 
 
A kisgyermekek fogai eredendően egészségesek. Az, hogy a későbbiekben mi lesz a sorsa ezeknek az ép fogaknak elsősorban a szülők felelőssége, hiszen a szülőknek kell gyermekeiknek megtanítani, hogy milyen fontos fogaik egészségének megőrzése.
 
Nagyon fontos, hogy a szülők gyermekeiket évente 3-4 alkalommal, már igen fiatalon, 2-3 éves korukban elvigyék a fogorvoshoz.
Amennyiben félévenkénti rendszerességgel ellátogatnak gyermekeikkel választott fogorvosukhoz, és ellenőriztetik a fogaik állapotát, csak nyerhetnek vele, hiszen időben felfedezhető a baj, és időben orvosolható is, emellett tanácsokat kaphatnak a helyes fog- és szájápolási kultúra elsajátításához.
 
A tejfog szuvasodásáról sok szülő tévesen úgy hiszi, csak átmeneti probléma, hiszen a tejfog úgyis kiesik majd. Ez azonban helytelen gondolatmenet, hiszen a szuvas tejfog fájdalmat okozhat a gyermeknek, emellett a fog korai kihullása módosítja az áttörőben lévő maradó fogak helyzetét.
Ezért is különösen fontos a rendszeres szűrővizsgálat, hogy a szuvasodás még időben kezelésre kerüljön, és ne kelljen a szükségesnél korán eltávolítani a tejfogat.
 

Tejfogak kezeléséről

A tejfogak szerkezete más, mint a maradó fogaké, az idegkamrák jóval nagyobbak a zománcréteg pedig vékonyabb, így gyorsabban szuvasodik a fog, a panaszok azonban a maradó fogakéval megegyezőek, így fájdalmat okozhatnak a gyermeknek.
 
A tejfogak kezelése az elváltozás méretétől függően érzéstelenítésben vagy a nélkül történik.
 
Amikor a tejfog felületén még csak apró a szuvasodás, akkor jóval könnyebb eltávolítani a szuvas részt, mert elegendő elcsiszolni a fogat, majd ecsetelni azt.
 
A tejfogak tömésénél az eljárás során a szuvas felületet jól tisztíthatóvá tesszük fúrással, majd behelyezzük a tömőanyagot a fogba nem minden esetében szükséges elérzésteleníteni a kisgyermeket. A tömés során a tejfogba egy speciális tömőanyag (üvegionomercement) kerül, melynek nagy előnye, hogy „fluoridraktárként” szolgál, így védve a tejfogat a fogváltás bekövetkeztéig, hiszen a tejfog tömésének a fog élettartama végéig ki kell tartania.
 
Ha tejfogakon a szuvasodás nagyon mély, a fog elhalt vagy gyulladásban van foghúzásra lehet szükség. A tejfogak általában egy mozdulattal eltávolíthatók, mivel csak az íny tartja őket a helyükön. Épp ezért sokszor elegendő az íny Lidocain spray-el való érzéstelenítése a beavatkozáshoz.
 
Ha a lyukas tejfogak nem kerülnek betömésre, annyira elromolhatnak, hogy az idegszál begyulladhat, jelentős fájdalmat okozva a gyermeknek. A tejfogakat nem lehet ugyanazon a módon gyökérkezelni, ahogy a maradó fogakat, ezért egy egyedi „mumifikáló” pasztával szokás betömni, ami beszivárog a gyökércsatornába, konzerválva és sterilen tartva a csatornákban lévő idegszálat. Ez az eljárás megszünteti a fájdalmat, emellett biztosítja, hogy meginduljon a gyökér felszívódása, ami a tejfogak kihullásához szükségesek.
 

Barázdazárás

A fogászati barázdazárás egy egyszerű, gyors, olcsó, esztétikus és fájdalommentes technika, mellyel a rágófogak rágófelszíni szuvasodásai megelőzhetőek.
A beavatkozás viszonylag egyszerű, foganként néhány percet vesz igénybe, s a páciens számára nem megterhelő.
A rágófelszíni barázdák lezárásával az ételmaradék nem tud a felszíni barázdákba ragadni, így ezen a felületen a fogszuvasodás nehezebben indul el.
 
A kezelés 6 és 18 éves kor között alkalmazható, s a félévenkénti ellenőrzéseken mindig javasolt az újonnan kibújt fogak barázdazárása, valamint a már meglévő barázdazárások folyamatos ellenőrzése, esetleges cseréje. Az eljárással részben megelőzhető, illetve nagyban csökkenthető a gyermekkori fogszuvasodás gyakorisága.
 

 
Megismerkedhetnek a kicsik a fogászattal, igyekszünk oldani a félelmeiket és elnyerni bizalmukat, hogy gördülékenyen mennyen a kezelésük. 
 

 
Aktuális akcióinkat ide kattintva megtekintheti.
 

 
Keresse időpontért ügyfél-szolgálatunkat vagy kérjen visszahívást.
 

 

Hívja rendelőnket időpontért az alábbi telefonszámon:

 

+36 20 486 7959

 

vagy

 

itt kérjen visszahívást:


Visszahívást kérek


Déli Dental fogászati szakrendelő

Szolgáltatásaink

Szolgáltatásaink

Tekintse át, hogy milyen szolgáltatásokat vehet igénybe fogorvosaink segítségével!

Megnézem
Fogorvosaink

Fogorvosaink

Fogorvosaink és munkatársaink várják, hogy szakszerű segítséget nyújtsanak a panaszaira.

Megnézem
Időpontfoglalás

Időpontfoglalás

Időpontot kérek fogorvosi kezelésre vagy szűrésre!

Megnézem
Kapcsolat

Kapcsolat

Írja meg miben segíthetünk és szívesen visszahívjuk!

Megnézem