Rendelőnk telefonszáma:

+36 20 486 7959

Amennyiben a szám foglalt kérjük hívja a központi recepciónkat az alábbi elérhetőségen

+36 1 700 3930
Híd vagy korona? Netán mindkettő? Melyikre van szükségem? 

A kérdések jogosak és sok páciens valóban szeretné tudni már a kezelés előtt, hogy mire számítson! Az alábbi cikkünkben összeszedtük röviden és közérthetően, hogy mi e két népszerű fogpótlás között a különbség és hogy mikor melyikre lehet valóban szükséged.

Először is fontos tudni, hogy ezekre a fogpótlásokra általában akkor van szükség, ha a fog vagy annak egy része hiányzik vagy úgy szuvasodott el, hogy az még menthető, de már töméssel nem orvosolható.

A korona és a híd is egy olyan fix, rögzített fogpótlás, amit a fogtechnikus készít el, majd az elkészült felépítményt a fogorvos felrögzíti a már előzőleg lecsiszolt fogakra.

A korona első sorban egy jelentősen sérült, de belül még (vagy gyökérkezelés után már) egészséges, kívül pedig stabil fogra rögzíthető. 

A híd ezzel szemben pedig egyrészt konkrét fogpótlási megoldás, azaz hiányzó fogat lehet “áthidalni” vele, valamint több egymás mellett álló, lecsiszolt fog összekötésére is alkalmas. Utóbbi azt jelenti, hogy ha több sérült, szuvas fogad van egymás mellett, amik még nem indokolják az elvesztésüket, ezzel az eljárással látványos és megfizethető eredmény érhető el.

Mikor javasolt még a korona? 

Ha nem vagy elégedett a fogaid formáival vagy színével, a fogászati héjak mellett a korona is jó alternatíva lehet, hiszen biztonságos és jóval olcsóbb, mint például egy direkthéj. Akkor is koronát javasol a legtöbb fogorvos, ha a fog letört, de még felépíthető fogtömő-anyag vagy csapos műcsonk segítségével, ilyenkor a korona kiváló megerősítésként szolgál. Egy gyökérkezelt, de már láthatóan sérült fog esetében pedig, a további töréstől védi meg a fogat a korona, ezért is népszerű ez az eljárás. 

Milyen esetekben lehet még hídra szükségem? 

A híd akkor a legjobb megoldás, ha mondjuk már több fogunk is hiányzik, viszont a hiányzók melletti fogak épsége garantálja, hogy majd a hidat megtartja. Másik gyakori eset, ha az orvos azt látja, hogy szükség lesz valamelyik fog vagy fogak eltávolítására viszont azok olyan helyen vannak, amelyek mellett szintén egészséges fogak helyezkednek el. Rengeteg páciens választja a hidat a konkrét implantátum helyett is, ennek egyik oka az, hogy egy híd jóval olcsóbb, mint egy teljes fogimplantáció, de gyakori az is amikor egész egyszerűen a pácienst nem lehet implantálni valamilyen okból az adott helyen, így a híd marad számára az egyik legkedvezőbb alternatíva. A koronák és hidak elkészítési ideje átlagosan 4-8 munkanap, így gyors és biztonságos megoldást jelenthet a pácienseknek. Anyagukat tekintve készülhetnek fémből, melyek egy esztétikus a fogak színével megegyező borítást kapnak, illetve népszerű a cirkónium-oxid korona is, amit azoknál is biztonsággal alkalmazhatnak, akik fémallergiával küzdenek. Mindkét fogpótlás esetében szükség lehet kiegészítő szolgáltatásokra, úgy mint panoráma röntgen, csiszolás vagy a már említett gyökérkezelés, és foghúzás. 

Ha mindent profikkal és egy helyen szeretnél végeztetni megfizethető és kiszámítható költségekkel, akkor válaszd bátran a Dental Network hálózatában szereplő rendelők bármelyikét, nem fogsz csalódni!


Visszahívást kérek


Déli Dental fogászati szakrendelő

Szolgáltatásaink

Szolgáltatásaink

Tekintse át, hogy milyen szolgáltatásokat vehet igénybe fogorvosaink segítségével!

Megnézem
Fogorvosaink

Fogorvosaink

Fogorvosaink és munkatársaink várják, hogy szakszerű segítséget nyújtsanak a panaszaira.

Megnézem
Időpontfoglalás

Időpontfoglalás

Időpontot kérek fogorvosi kezelésre vagy szűrésre!

Megnézem
Kapcsolat

Kapcsolat

Írja meg miben segíthetünk és szívesen visszahívjuk!

Megnézem